• Gergő Márkus

Mindent az amerikai J1-es szállodai munkáról

Olvassátok el ezt a velünk készített interjút, melyben válaszolunk a J1-es amerikai munkavállalás legfontosabb kérdéseire.



Be tudnátok röviden mutatni magatokat; kik vagytok, milyen suliba jártatok és honnan halottatok az USA-ban lévő gyakornoki lehetőségekről?


Mind ketten a Budapesti Metropolitán Egyetemre jártunk Turizmus-Vendéglátás szakra, azon belül is Szállodamenedzsment specializációra. Ezekben az években ismertük meg egymást és találtuk ki, hogy külföldi szakmai gyakorlattal szeretnénk gyarapítani az addig megszerzett a lexikális tudásunkat.

Már ekkor felmerült a nagy Amerika gondolata, miután egy, az egyetem által szervezett szakmai napon találkoztunk a Resort Leaders nevű céggel, akik fő profilja az amerikai resortokba való munkaközvetítés. Viszont ekkor még - számunkra – oly távolinak és elérhetetlennek tűnt. Így a 3 hónapos kötelező szakmai gyakorlatunkat Európán belül, Ciprus szigetén töltöttük el.

Ugyanakkor az USA gondolata nem hagyott nyugodni minket, így diploma után, mikor elérkezettnek éreztük az időt, fel is vettük újra a kapcsolatot a közvetítő céggel. Az egyetemi évek végeztével már párként vágtunk neki a nagy kalandnak, hogy elmélyítsük addigi ismereteinket és szakmánk iránti érdeklődésünket.


Be tudnád mutatni a folyamatot onnantól, hogy először

rákerestetek a lehetőségekre egészen addig, amíg az amerikai

cégnél első nap gyakornoki munkára jelentkeztetek?


Miután minden információt, tájékoztatást megkaptunk a programról és annak részleteiről elkezdtük vizsgálni a potenciális hoteleket, resortokat, akikkel a Resort Leaders szerződésben áll. Tudtuk, hogy meleg helyre húz minket a szívünk és az óceánpart sem hátrány, így egyszerű volt a helyszínválasztás. Így döntöttünk a dél-karolinai Omni Hilton Head Oceanfront Resort mellett. Ezután volt egy interjú a hotel vezetőivel, majd a szerződések és különféle papírmunkák aláírása után hosszú várakozás az utazás napjáig.


Milyen vízum kellett hozzá?


A vízum neve J1. Ez egy diákoknak szóló kulturális csereprogramot takar maximum 12 hónapra, amellyel dolgozni, pénzt keresni is lehet, így tökéletes szakmai gyakorlat, vagy diákmunka eltöltésére.


Mennyibe került és mennyi idő volt mire megkaptátok?


A programdíj összege függhet a különféle közvetítő cégektől, hogy az mit tartalmaz (pl. repülőjegy, biztosítás), mennyi időre szól, nyári munka vagy kimondott szakmai gyakorlat megszabott tréning tervvel.

Mi a teljes éves kinttartózkodásért 3100 USD-t fizettünk, mely tartalmazta az oda-vissza repülőjegyeket, valamint biztosítást 90 napig. Ez az összeg elsőre, főleg egy diáknak, óriási összegnek hangozhat, de már az első hónapokban megtérül. A kellő papírok aláírása a több szereplő miatt (diák, közvetítő cég, munkáltató, vízumszponzor) hetekig is elhúzódhat, viszont ha sikeres az interjú és az alap munkaszerződés aláírásra kerül, biztosnak tekinthető.

Maga a vízuminterjú 160 USD és általában egy-két héttel, de akár alig pár nappal az utazás előtt történik.


Munka Amerikában
Kell ennél jobb munkahely?

Be kellett menni interjúra a nagykövetségre? (ha igen, hogy néz egy ilyen interjú – egyáltalán angolul vagy magyarul kell beszélni?


Igen, személyesen, szigorú biztonsági előírások mellett kell megjelenni az amerikai nagykövetségen. Egy gyors magyarul történő adategyeztetés után egy amerikai konzullal történik maga a vízuminterjú, természetesen angolul. Aki ilyesfajta vízumért megy, mint a J1 és az összes fajta hivatalos, mindenki által aláírt papír biztosítva van (amit a közvetítő cég már napokkal az interjú időpontja előtt az útlevéllel együtt lead a nagykövetségnek), nem kell izgulnia, meg fogja kapni a pecsétet.


Hogy léptetek kapcsolatba az amerikai céggel, volt aki segítetett a kiközvetítésben?


A közvetítő cég elsődleges feladata a kapcsolattartás Magyarország és Amerika között. Bármilyen kérdés, probléma merül fel, nekik kell jelezni, sőt előírás is, hogy ezekkel nem a külföldi céget zaklatjuk. Persze kiérkezés és munkába állás után ez változik és első körben a problémákkal a munkáltatóhoz kell fordulni.


Jártatok kint a gyakornoki munka mellett iskolába?


Ez a program kifejezetten a szakma gyakorlati részére fókuszál, így iskola mellette nincs, viszont hozzátartozik egy a szálloda által kidolgozott training plan; - gyakorlati terv, amit követnek és követsz az ott eltöltött idő során. Így az érintett részleg minden területén kipróbálhatod magad a lehető legtöbb pozícióban, ezzel szélesítve a megszerezhető gyakorlati tudást.


Teljes munkaidőben lehetett kint dolgozni?


A munkavégzés teljes munkaidőben történik (garantált heti minimum 32 óra), a heti 40 óra feletti túlórát természetesen minden esetben fizeti a munkáltató a bér másfélszeresével.


Nem kínálta fel a cég a gyakornoki munka leteltével, hogy maradjatok náluk és ők elintézik a szponzorációt meg a munkavállalási engedélyt?


Sajnos ilyen lehetőségre nincsen mód, hiszen a szálloda kellene, hogy átvállaljon minden további költséget a jövőben, beleértve a vízum szponzorálását is. Ez természetesen nem éri meg nekik, de a továbbiakban van mód H2B-s munkavállalói vízummal is munkát vállalni, ahogy azt mi is tettük az utána következő időszakban.


J1-esek a világ minden pontjáról
J1-esek a világ minden pontjáról

Milyen követelményeknek kellett megfelelni, hogy pályázhassatok gyakornoknak?


Turizmus-Vendéglátás szakirányon tanulóknak aktív hallgatói jogviszonnyal kell rendelkezniük, vagy megszerzett diplomával. Diploma nélkül is lehetséges a programban részt venni, ha a jelentkező rendelkezik minimum 5 év igazolható Turizmus-Vendéglátás tapasztalattal.


Feltétel volt ez bizonyos összeg megléte a bankszámlán a gyakornoki pozíció betöltéséhez?


Nem, de a programdíj minimum felét ki kell fizetni kiutazás előtt. A fennmaradó részt az első fizetések után kell kiegyenlíteni részletfizetés esetén.


Mennyit lehet keresni egy ilyen gyakornoki állással?


Általánosságban elmondható, hogy 10 USD körüli órabérek vannak, ez Food and Beverage részlegen dolgozóknál kiegészülhet extra borravalóval.


Mi volt maga a munka? Mennyire éreztették, hogy csak egy gyakornok vagy (gondolok itt a kuli munkák kiosztására stb.)


Én a Food and Beverage részlegen tevékenykedtem, így kipróbálhattam magam a kávézóban, dolgozhattam a szobaszervizen, és a resort éttermeiben is mint felszolgáló.

Anett a Front Office területén belül tölthette el gyakorlatát, mint PBX munkatárs, ami a telefonos ügyfélszolgálatot foglalta magába, vagy mint concierge, de a gyakorlat legnagyobb részében mint recepciós tevékenykedett. Ezekben a szállodákban a külföldi munkaerő van többségben (nem csak J1-esek), így semmilyen megkülönböztetés nem ért minket a munkafeladatok kiosztásánál.


Front Desk csapat
Front Desk csapat

Volt skype interjú a céggel, akikhez ki akartatok menni?


Néhány hotel vezetői személyesen is eljönnek Európába, így Magyarországra is interjúztatni. A többi szállodánál a Skype a bevett interjúztatási mód. Valamilyen fajta beszélgetés mindig történik a jelentkező és a munkáltató között.


A hotel vezetőjével személyes vagy skype-os interjú volt? Az angolotok milyen szinten volt ekkor?


Nekünk Skype-os interjúnk volt a HR-vezetővel, valamint Anett külön beszélt a Front Office menedzserrel, én pedig a Food and Beverage igazgatóval.

Az angolunk ekkor már nagyon jó, magabiztos szinten volt.


Hol szállásoltak el?


A szállásunkat a szálloda biztosította, egy nagy apartman komplexumban. Minden apartmanban két külön szoba, külön fürdő és WC található, mindennel felszerelt konyhával, TV-vel, stb. A lakbért fizetésünkből vonták le, a fix ár (360 USD/hó fejenként) tartalmazta a rezsiköltségeket is.




Milyen szinten beszéltetek angolul amikor megérkeztetek és milyen lett, amikor letelt a J1 majd a H2B vízum ideje?


Már az elején is folyékonyan, jól beszéltünk angolul, de a program végével mindezt sokkal természetesebben, választékosabban és magabiztosabban tettük bármilyen szituációban.


Mik a tervek mondjuk az elkövetkező 5 évre? Itthon képzelitek el vagy irány az USA?


A J1-es programunk 2019 júniusában fejeződött be. A nyarat Magyarországon töltöttük, majd egy újabb lehetőséget megragadva H2B-s, munkáltatói vízummal kimentünk 6 hónapra Floridába. Itt egy nagy community éttermében dolgoztunk. Szeretnénk még egy minimum 6 hónapra ugyan ide visszatérni, mert a J1-es, valamint a H2B-s szerződésekkel olyan anyagi alapokat teremtünk magunknak, ami itthon sok évbe telne. Sajnos a COVID-19 járvány miatt ez egyelőre késik, de várjuk a lehetőségeket és reméljük, hogy a 2021-es év egy sokkal jobb időszakot hoz.

Későbbiekben célunk ezeket a külföldi tapasztalatokat (egyetem alatt dolgoztunk Görögországban, Kanári-szigeteken és Cipruson is) átadni és másokat is ilyen lehetőségekhez segíteni, kihasználva a különféle ösztöndíjakat, mint az Erasmus+ vagy Campus Mundi. Hisszük, hogy ezekkel a munka- és élettapasztalatokkal egy sikeres karriert lehet befutni, nem csak a Turizmus-Vendéglátás, de bármely más területen is.


Ezzel a céllal és tervekkel indítottuk el weboldalunkat a https://www.hopro.org címen, ahol összeszedjük a legjobb hazai és külföldi turizmus-vendéglátás lehetőségeket fiataloknak, valamint érdemes követni Facebook oldalunkat is (https://www.facebook.com/hopro.org ).


Legszebb képeinket és videóinkat külföldi kalandjainkról pedig Instagram oldalunkon találjátok: https://www.instagram.com/turizmusban.a.vilag.korul



Hilton Head naplemente
Naplemente Hilton Head-en

Az interjút készítette: Kováts Dénes

220 megtekintés0 hozzászólás