• Gergő Márkus

Hová tűnt a Grand Canyon? + Vegas - USA Trip Part 1

A 11 hónapos gyakorlatunk méltó zárása volt az utolsó dél-karolinai naplementénket egy hajó árbócai közül végignézni.

Másnap indult a nagy kaland, bepakoltuk a bőröndjeinket, a maximális súlykeretet grammra pontosan kihasználva és egy-egy ruhadarabnál súlyos áldozatokat hozva. (tipp: Amerikába üres bőrönddel menj!)

Jacksonville-ből repültünk Vegasba, ahol már a reptéren is félkarú rablók próbálták elvenni a gyakorlatunk alatt összeszedett pénzünket. Vagy megduplázni. Ez már sosem derül ki, na mindegy.

Várt még más is, mégpedig a bérelt autónk. Eddigi tapasztalataimmal ellentétben egy nagy parkolóházban a céghez és kategóriához tartozó ott lévő összes autó közül választhattunk. Kiválasztod, beülsz, benne a kulcs és már mehetsz is.

USA Trip Ford
Ezt a Fordot választottuk

A szállodánk a méltán híres Strip-től kb. 20 perc gyaloglásra volt, saját kaszinóval és éttermekkel. A legszerencsésebb időben értünk oda, mert épp Happy Hour volt, így poton pénzért ihattuk meg az első, második és harmadik Margaritánkat.

Este ugyan benéztünk Vegas belvárosába és megcsodáltuk, hogy miért is hívják méltán a fények városának, de nem folytunk túlságosan bele az éjszakába.

Paris Las Vegas Hotel & Casino
Párizsban, khm akarom mondani Vegasban

Másnap korán keltünk, mert reggel indultunk a Grand Canyonhoz. Az első kilométereken gyönyörű napos idő, izgalmas út, Hoover gát stb. Majd unalmas út, erősödő eső és egyre alacsonyabb hőmérséklet a kocsi kijelzőjén, ami megérkezésünkkor 10 Celsius fok alá esett. Megálltunk az autóval, szerencsére az eső szinte teljesen elállt, de a hideg miatt nagy túrázásra nem vetemedtünk. Megkérdeztük az első busz sofőrjét, hogy melyik a véleménye szerinti legjobb kilátó, hogy megcsodáljuk a kanyont és pár szép képet készítsünk. Ekkor jött az első arconcsapás, miszerint jelenleg akkora köd van, hogy esélytelen, hogy bárhonnan is lássuk a Mississippi folyó által kivájt területet. A második pedig amikor megláttuk, hogy tényleg igaza volt. Már a kezdetektől terveztük és vártuk ezt a kirándulást, ami egy európainak jó, ha egyszer megvalósítható az életben, és ez fogad minket…

Grand Canyon
Igen, az mögöttünk (elvileg) a Grand Canyon


Csúnya befejezése lenne ez a történetnek, így vártunk egy jó 30-40 percet és szerencsénkre (na meg Ruth -a chilei lány, aki eljött velünk- marasztalására, aki nem mellesleg nagy hívő, tehát Isten keze is benne lehetett) a kanyonból felszállt annyira a köd, hogy el tudtuk hinni, azt, hogy a Grand Canyon nem csak egy tréfa és átverés.

Grand Canyon
Sikerült, láttuk a kanyont

Idővel jócskán megcsúszva indultunk vissza, estére ugyanis jegyünk volt egész Vegas talán egyik leghíresebb show-jára, az O-ra (Cirque du Soleil előadásában), ami a világ egyik legismertebb hoteljében, a Bellagio-ban került megrendezésre.

Elképesztő artista show, tele egykori olimpikonokkal, egy medence felett, élő zenekarral, pompás színházi teremben. Egészen hihetetlen, hogy ez az egész egy hotelben található.

O show Belaggio
Az O show és igen, az ott egy -ekkor még lefedett- medence

Késő este még természetesen sétáltunk, végignéztük a hotel előtti szökőkút táncát, valamint elmentünk kaszinózni egyet, hogy ezt is elmondhassuk, de vegasi kirándulásunk nem a pénzszórásról (bár a jegy az O-ra közel sem volt olcsó, ugyanakkor megért minden egyes centet) és bulizásról marad emlékezetes.

"O" by Cirque du Soleil
"O" by Cirque du Soleil

Másnap indultunk tovább egy két napos út keretében, érintve a Halálvölgyet és a Yosemite Nemzeti Parkot, San Franciscoba.


Hogy tölthetsz gyakorlatot külföldön, hogyan juthatsz ki dolgozni az USA-ba és utazhatod be azt? Kövess minket a Facebbokon, Instagramon vagy a HoPro FB oldalán és írj bátran üzenetet!

125 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése